Pató Pál úr rokonai, figyelem! Novemberi teendők azoknak, akiknek „Ej, ráérünk arra még!” a kedvenc mondata.

6 tippünk van arra, milyen feladatokat érdemes pótolni az utolsó pillanatban.

Hó eleji szokásos első bejegyzésünk az aktuális teendőknek szól – ahogy azt már megszokhatták tőlünk. Mondogatjuk már egy ideje, mit érdemes megtenni még a kertben a tél vagy a nagy hidegek beállta előtt, de most is hoztunk néhány tippet, akár emlékeztetőül, akár új ötletként használják, vágjanak bele.

  1. Virágköltöztetés

Jó alaposan nézzenek szét a ház körül, biztosan nem maradt-e kinn egyetlen olyan virág sem, aminek a lakásban volna a helye „Ej, ráérünk arra még!” felkiáltással. Most még gyorsan bementhetik őket.

  1. Fűmustra

Ezen az őszön hihettük már azt néhányszor, hogy biztosan megtörtént az utolsó fűnyírás, de halogatóknak és precízeknek javasoljuk: egyszer (és már tényleg utoljára) vegyék elő a fűnyírót, és sétáljanak vele végig a kertben. Persze, kapcsolják is be előtte a masinát. 😊

 

  1. Levélsöprés

Sepregessünk ezúttal is saját házunk, illetve kertünk táján. 😉 Meghálálja akkor is, ha nem feszített pázsitunk van, ha összegereblyézzük a leveleket, és hagyjuk a gyepet levegőt venni.

  1. Földfrissítés

Ha úgy döntöttek, már nem akarnak ültetgetni, fokhagymát vagy bármi mást dugványozni, nagyon jó erőnléti edzés, ha egyszerűen felássák a kertet. Haladók és elszántak meg is trágyázhatják, akkor lesz igazán hálás a föld. Nem csak izmosak lesznek, de biztosak lehetnek abban, fontos dolgot tettek meg annak érdekében, hogy következő évben az asztalra kerülő zöldségek szebbek és egészségesebbek legyenek.

 

  1. Faültetés

Azt ígérik az időjósok, van még néhány fagymentes napunk, akkor is, ha Pató Pálként halogatták a vágyott gyümölcsfák ültetését, akkor is, ha eddig nem volt elég idejük rá. Most még megtehetik, induljanak hát a faiskolákba nézelődni!

  1. Csapzárás

Utolsó tippünk az utolsó pillanatban érkezik, így nem tűr halasztást, kedves Pató Pál urak; a kerti csapok, öntözőrendszerek téliesítését mindenképp tegyék meg, nehogy elmaradjon. Bónusztippünk: amennyiben haladó halogatósok, ez kerüljön a hétvégi feladatlista első helyére!

Bízunk benne, adtunk néhány last minute-ötletet, s a hétvégi – várható – napsütésben lesz is kedvük, lehetőségük néhányat megvalósítani. Akár Pató Pál-követők, akár nem, legyenek kint sokat a szabadban, élvezzék az őszt és az érzést: a kerti munka kikapcsol.