Blog

Világnap, kertészkedés, no textil

Ha már mindennek van világnapja, miért ne lehetne a kertészkedésnek is? Ez persze még nem volna annyira különleges, de meg van bolondítva egy kicsit. 18 karikás tartalom következik. 🙂

Elolvasom

Magas(ágyás)ba fel!

Hamarosan tényleg véget érhet a várakozás ideje, s a szépen nevelgetett vagy szakembertől vásárolt palánták kiültethetőek. Érdemes persze még kémlelni az időjárásjelentéseket, de májusban már biztosan a szabadföldbe kerülhetnek mind.

Elolvasom

5:1-ben a kertben :)

Heti bejegyzésünkben mindenre (is) szeretnénk Önöket emlékeztetni, ami most aktuális feladat lehet, így azt javasoljuk, mazsolázzanak kedvükre, válasszanak tetszés – és persze sürgősség – szerint a tennivalók közül.

Elolvasom

Folytassuk a tavaszt! 😊

Nem gondoltuk volna, de újra visszavonulót kellett fújni, s takarékra állítani magunkat a kerti munkák lendületében. Épp megérkezett a rügypattintó tavasz, kezdtük magunkat beleélni, hogy tartósan itt marad a jó idő, s a hétvégén egy újabb telet kellett túlélnünk. Szerencsére minitelet, néhány nap volt mindössze, de nehéz volt elviselni a

Elolvasom

Fókuszban a mediterrán életérzés

Előzetes széleskörű felmérés nélkül is kijelenthető, kevés kertes ház létezik ma már kis hazánkban leanderek nélkül. Jó érzés, hogy anélkül képzelhetjük magunkat mediterrán vidékre, hogy a saját kertünkből kitennénk a lábunkat. Heti bejegyzésünkben azt járjuk körbe, milyen feladataink és lehetőségeink vannak, hogy mihamarabb a legjobb formájukban díszítsék a kertünket. Végre

Elolvasom

Várjuk az igazit 😊

Egyre türelmetlenebbül várjuk a tavaszt. Az igazit. Rég voltunk már ekkora bajban, mikor is kezdjük el listázni a tavaszi teendőket, hiszen mióta elkezdődött a március, folyamatosan tél van. ☹ Úgy döntöttünk, nem várunk vele tovább, az időjósok enyhüléssel biztatnak, a mínuszok is engednek már a szorításukból, így ünnepélyesen megnyitjuk a

Elolvasom

Február. Teendők. Kert.

Szikrázó napsütés és tomboló Malik egyenesen a skandináv államokból, tavaszt ígérő fények és őrült szélvihar – nos, ebben mind részünk volt február első napjaiban. Hosszabbodnak a nappalok, végre, mert egyre nehezebben viseljük a bezártságot. Épp ezért igyekszünk hozni inspiráló ötleteket egy rövid lista formájában, hogy minél könnyebben átvészeljük a tél

Elolvasom

Új év – új lendület

Örülünk vagy sem az idő múlásának, visszavonhatatlanul új falinaptárat kell akasztanunk a régi helyére, s a dátum leírásánál is át kell szoknunk 2022-re. Néha kissé szorongató is lehet, de van abban valami kihívás, amikor a határidőnapló üres lapjait lapozgatva arra gondolunk, ebben az évben még annyi mindent megvalósíthatunk. Vágjunk hát

Elolvasom

Decemberben a kertben

Most, hogy már naptár szerint is elkezdődött a tél, a jó kertgazdának kicsit újra kell terveznie. Mit kezdjen magával? Talál-e még (kinti) feladatokat? Találjon-e ki új elfoglaltságot? Esetleg vonuljon vissza, és nyilvánítsa magát munkanélküli kertimádóvá? Mi úgy gondoljuk, aki igazán leleményes és elszánt (vagy élete párja az 🙂 ), biztosan

Elolvasom