Permetezzünk, öntözzünk, áztassunk!

Nagyon vártuk, hogy ez legyen a feladatunk: locsolnunk kell. Sokat. Körültekintően. Heti bejegyzésünkben a folyadékpótlással kapcsolatban szeretnénk használható ötleteket adni.

Az őszi tavasz után nagy az örömünk, hogy végre itt az igazi nyár, akkor is, ha valakinek kicsit sok a 30 fok feletti hőmérséklet. Nem csak a saját szervezetünknek van szüksége tudatosabb folyadékpótlásra, a kertünk is egyre szomjasabb már. Míg mi emberek a nap bármely szakában ihatunk, növényeinket érdemes inkább reggel és/vagy este hidratálni.

Öntözési kisokos következik hét pontban.

  1. Leggyakoribb dilemma, hogy a reggel vagy az este az ideális időpont a locsolásra. Nyilván időnként nem döntés, hanem lehetőség kérdése a napszak megválasztása, de alapvetően mi főként az esti locsolásra voksolunk. Mivel este lassúbb a párolgás, több vizet képesek felvenni és tudnak hasznosítani a növények.
  2. Általános alapelv, hogy lehetőleg vízpermettel vagy csöpögtetéssel adjunk inni a növényeknek, az a jó, ha a gyökérzethez jut el a legtöbb víz. Bár jólesik a növényeknek és mindenképp felfrissülnek, ha leveleiket is éri víz, mégis inkább az a fontos, hogy a gyökérzethez eljusson a csapadék.
  3. Figyeljünk az öntözővíz hőmérsékletére – biztosan sokak által ismert szabály, hogy a növények is képesek sokkot kapni, ha jéghideg vízzel nyakon öntjük őket, ahogy mi emberek. Célszerűbb előre gyűjtögetni az öntözővizet, legyen az akár eső- vagy kútvíz.
  4. Ne csak itassuk, „etessük” is a virágainkat – az etetés jelen esetben a tápoldatozást jelent. Mivel a nagy melegben gyakran kapnak vizet, még a jó minőségű, tápanyagban gazdag földből is kimosódik előbb-utóbb minden hasznos elem. Ha tökéletes kertgazdák vagyunk, kéthetente ezt bizony meg is tesszük.
  5. A magaságyások plusz odafigyelést igényelnek, az abba ültetett palántákra, növényekre mindenképp érdemes különös figyelmet szentelni. Itassuk őket bátran!
  6. Áztatni pedig szabad! Aki valaha is élt emeletes házban, pontosan tudja, nem jó, ha bennünket áztatnak vagy mi áztatunk. A kertben szerencsére más a szabály: kifejezetten hasznos, hosszabb utazások előtt pedig javasolt, hogy a bokrokat, cserjéket hosszan, alaposan áztassuk el.
  7. Végül egy bónusz tipp, hátha a locsolás nélküli estéken ezentúl lelkiismeret-furdalás nélkül térnek nyugovóra: a gyepet érdemes inkább ritkábban, de akkor alaposan megöntözni, mint minden nap egy kevés vizet adni neki.

Akár reggel locsolnak, akár este, élvezzék a vízpermet hűsítését vagy a szivárványszínű vízcseppeket, és az érzést: a kerti munka kikapcsol.