Fókuszban a mediterrán életérzés

Előzetes széleskörű felmérés nélkül is kijelenthető, kevés kertes ház létezik ma már kis hazánkban leanderek nélkül. Jó érzés, hogy anélkül képzelhetjük magunkat mediterrán vidékre, hogy a saját kertünkből kitennénk a lábunkat. Heti bejegyzésünkben azt járjuk körbe, milyen feladataink és lehetőségeink vannak, hogy mihamarabb a legjobb formájukban díszítsék a kertünket.

Végre kitört a nagyon várt, igazi tavasz, feltehetően már mindenki kicipelte a garázsban, pincében szunnyadó leandereket és olajfákat. Ha kint vannak már a növények a teraszon, erkélyen, s mégsem azt érzi, hogy gyönyörködni tudna bennük, van néhány praktikánk a megoldásra.

  1. Először is, nézze át jó alaposan a leveleket, előfordulhat, hogy a pajzstetvek nem kímélték őket, míg a Csipkerózsika-álmukat aludták. Ha csak egy kicsit támadták meg, elegendő szappanos vízzel lemosni, erősebb fertőzöttség esetén célszerű megfelelő rovarölő szerrel lepermetezni.
  2. Ha ez megtörtént, egy kis földfrissítés sem árt nekik. Amennyiben nem szükséges még átültetni, érdemes csak a felső földréteget tápanyagdúsra cserélni, aztán jól belocsolgatni. Ha mindezt megtette, szélcsendes, épülethez közeli szakaszra érdemes felsorakoztatni őket, hogy a ház melege még adjon némi átmeneti időt az akklimatizációra.
  3. Óvatosoknak javasoljuk: ha szívesen látná már kint a virágait, de félti az éjszakáktól, jó, ha a biztonság kedvéért mindig van kéznél téli növénytakaró.
  4. Talán kevesebben tudják: a hirtelen erős napsugár is sokkoló lehet számukra, így célszerű félárnyékos helyen kezdeni nekik a tavaszi évadot.
  5. Esetleges átültetésnél érdemes azt is mérlegelni, lehet-e szaporítani. Amíg a hely engedi, a világ összes leandere sem sok egy kertben. 🙂 Annyira szép látványt nyújtanak együtt, különösen ha több színben pompáznak.
  6. A nagygenerál elengedhetetlen része a tavaszi metszés. A visszavágás során célszerű a hajtások felső 30-40 centiméteres szakaszát eltávolítani, valamint a leveleket is lecsípni. Nem kell aggódni, a hajtásokon maradó levélnyelek maguktól leszáradnak majd.

Ha mindezeket megteszik, és a jó öreg nap is sokat süt majd rájuk, gyorsan visszanyerik a legjobb formájukat.

Reméljük, tudtunk hasznos ötleteket adni, lesz idejük mindezeket örömmel megtenni, és közben élvezni: a kerti munka kikapcsol.