A gyors megoldás neve: kerítésháló. 😊 Egy remek ötlet az Önök visszajelzése alapján, ha azonnali megoldásra van szükség a kíváncsi tekintetek elől.

Rendhagyó bejegyzés következik annak köszönhetően, hogy egy lelkes követőnk megosztotta velünk termékünkkel kapcsolatos tapasztalatát.
Bevalljuk, mindig szeretünk levelet kapni, bár azzal már nem a postás csönget be. A világhálónak köszönhetően akkor is tudjuk tartani a kapcsolatot vásárlóinkkal és az érdeklődőkkel, ha személyesen sosem áll módunkban találkozni. Az elektronikus levélként érkezett üzenet számunkra fontos visszajelzés volt, amit sietünk megosztani, hátha mások segítségére is lehetünk egy jó ötlettel.

Történt az, hogy olvasónk lakást vásárolt szép kerttel, napággyal, fűszernövényekkel, és sok-sok baráti összejövetel tervével.

A nyugalom élményét és a kikapcsolódás helyszínét magas tuják rejtették el a kíváncsi tekintetek elől. A tuják azonban egyszer csak ahelyett, hogy kellő takarást biztosítottak volna, egy csapadékszegény időszak vagy betegség miatt elkezdtek szép sorban kiszáradni. (Jól sejtik, a kiszáradás nem idén nyáron történt, idei Medárd gondoskodott volna róluk…)

A nyugalom élményét fenntartva úgy döntött, hogy a drótkerítés mentén gyorsan növő tujákat ültet. A régi megszokott takaráshoz azonban több évre lenne szükség, így gyors megoldást keresett. Törte a fejét olvasónk, hogyan orvosolhatná a helyzetet, amikor is egy (tényleg) jó szomszéd nagyszerű javaslatára megtalálta az azonnali megoldást.

Kerítésháló volt a remek ötlet neve, amit felszerelésre javasolt. A gondos gazda azonnal a tettek mezejére lépett, megkereste a szükséges információkat, a termék leggyorsabb beszerzési lehetőségét, s már csak azt kellett eldöntenie, a gazdag kínálatból melyik színt válassza ki. Végül a szürke színű hálóra esett a választása, amit felszerelnie legalább olyan egyszerű volt, mint beszereznie.

Ha kíváncsi a kerítéshálónk legpraktikusabb tulajdonságaira, mindenképp olvassa el újra az írásunkat és keressen bennünket bátran!
Vásárlónk elégedettsége számunkra öröm, visszajelzését ezúton is köszönjük.

Szívesen várunk további beszámolókat, osszuk meg egymással jó tapasztalatainkat, és közben ne feledjük: a kerti munka kikapcsol!